Részletesen a Kiútprogramról

Hol működik a Kiútprogram és kik az ügyfelek?

Észak-Kelet-Magyarországon mintegy 15, romák által sűrűn lakott településén vagyunk jelen. Évenként 80-100 családdal működünk együtt, évente mintegy a felük új. Sok korábbi ügyfelünk már önállóan tevékenykedik. Ahol jelen vagyunk, ott minden szegény ember az ügyfelünk lehet. Működési területünkből következően ügyfeleink többsége roma, de nem alkalmazunk etnikai szelekciót.

Az ügyfeleknek érteniük kell a mezőgazdasághoz?

Nem. A saját hasznukra végzett munka közben tanulják meg a növénytermesztés alapelveit és fogásait. Munkába integrált képzési módszerünk hatékonyabb, mint a hagyományos államilag támogatott felnőttképzési programok. A gyakran általános iskolát sem végzett ügyfeleink egy év alatt jelentős gyakorlati tudásra tesznek szert.

Csak a képzés miatt kell külső segítség az uborka-termesztési rendszerekbe való bekapcsolódáshoz?

Ügyfeleink számára elérhetetlen a termelés megindításához szükséges mintegy 150 ezer Ft beruházás előteremtése. Ezt a program kis összegű, fedezet nélküli hitel biztosításával oldja meg. Ráadásul az úgynevezett termelési integrátorok többsége – ők biztosítják a palántákat, vegyszereket és vásárolják fel az uborkát –nem kötne romákkal szerződést. A Kiútprogram most már integrátorként is működik, nem csak a beruházást finanszírozzuk, hanem áruhitel formájában a palántákat, vegyszereket is.

Megtérülnek ezek a hitelek?

Mint minden hitelezési tevékenység esetében, a megtérülés csak úgy lenne elérhető, ha a nem teljesítő ügyfelek okozta veszteséget kockázati prémiumként a teljesítő ügyfelekre terhelnénk. Szociális vállalkozásként ez ellentétes lenne alapvető céljainkkal.

Akkor a pénzt miért hitelezi a program?

Két okból. Az egyik, hogy a hitelnek nincs piactorzító hatása. Fontosabb, hogy a hitel a partnereink iránti bizalmat fejez ki; bízunk abban, hogy vissza akarják és képesek is visszafizetni. Ennek erős hatása van az úgynevezett tanult tehetetlenség leküzdésében, saját erőfeszítéseik fokozásában. Ezzel szemben a tőkejuttatás fokozza a függőséget, visszaveti az aktivitást.

Milyen más költségekkel kell a programnak számolnia?

Kiadásaink döntő többségét a képzési tevékenységet végző terepmunkások fizetése és közvetlen költségeik, a termesztési szaktanácsadók és a könyvelők díjazása teszi ki. Ingyenesen biztosítjuk ügyfeleink számára a mezőgazdasági, a vállalkozási, és a könyvelési szaktudást, valamint a kapcsolati tőkét.

Milyen gazdasági formában működik a program és ki finanszírozza mindezt?

A Kiútprogram zártkörű nonprofit részvénytársaság, fő részvényese a Polgár Alapítvány az Esélyekért. Magánszemélyként a tulajdonosok között van Polgár András, a Polgár Alapítvány alapítója, Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség volt elnöke és Molnár György, az MTA Közgazdasági Kutató tudományos főmunkatársa. A működés első két évében (2010-2012) a költségek többségét egy Európai Uniós kísérleti program finanszírozta. Ebben az időszakban ügyfeleink bármilyen üzletileg megalapozott vállalkozást indíthattak. A kísérleti szakaszt az EU sikeresnek ítélte, folytatását javasolta, de a magyar illetékesek úgy döntöttek, hogy nem kívánják tovább támogatni. Azóta kizárólag magánforrásból működik.

Miért érdemes támogatni a programot?

Programunk hatékonyabb a közmunkánál, az öt hónapos szezon idejére kisebb költséggel nagyobb többlet-jövedelmet állít elő az ügyfelek számára. Az együttműködő ügyfelek a költségek levonása után átlagosan 350 ezer Ft többlet-jövedelemhez jutnak öt havi munkájuk után, de volt olyan is, aki 1 millió Ft nettó jövedelmet termelt. A havi nettó 52 ezer forintos közmunkás bér ezzel szemben öt hónapra csak 260 ezer forintot kínál. Más, összehasonlítható munkaerőpiaci programról nem tudunk.

Melyek a program nem pénzbeli társadalmi hasznai?

  • Programunk bizonyíték arra, hogy – szemben többségi hiedelemmel – megfelelő feltételek biztosítása esetén (azaz, ha halak is kerülnek a tóba) nyomorban élő emberek, köztük
    cigányok igenis képesek hatékony értékteremtő munkára. Ez helyben is alkalmasnak bizonyult az előítéletek oldására.
  • Ahol csak belefogtunk az emberek úgy gondolták, hogy a cigányok nem fogják visszafizetni a fedezet nélküli hitelt. Az ellenkező tapasztalat jelentősen megnöveli az érintettek elismertségét a faluban, javítja társadalmi pozíciójukat. (Az egyik faluban például, aki nekünk visszafizette a hitelt, az a következő évben kamatmentes kölcsönt kap szüret előtt az élelmiszerboltban.)
  • Van olyan település, ahol az uborkázó romák már tényezővé tudtak válni az önkormányzati választásokon, csökkent a településen belüli társadalmi kiszolgáltatottságuk.
  • Olyan innovatív, munkába integrált képzési módszert alkalmazunk, ami példa lehet a felnőttképzési rendszer számára. Konvertálható tudást nyújtunk az ügyfeleknek, lehetővé tesszük, hogy más terményeket is elő tudjanak állítani a ház körüli kertben.
  • Megnő ügyfeleink önbizalma, teljesítőképessége. Sokan vannak, akik a velünk való együttműködés után tartós állásban tudnak elhelyezkedni a formális gazdaságban.
  • A program révén nyert többlet-jövedelem fontos célokat finanszíroz. A téli tüzelő költségein túl nagyon sokan fizetik ebből a gyerekek iskola-kezdésének kiadásait, néhányan a középiskolai továbbtanulást is.