„Minden évben reménykedünk, hogy legalább az ég kegyes lesz a termelőinkhez, ha már a sors mostoha volt hozzájuk.” Ennél szebben, ahogy Viki (Kosztyiné Tóth Viktória, terepmunkásunk) megfogalmazta, nehéz lenne elmondani, mennyivel fontosabb az időjárás szerepe a mezőgazdaságból élő Kiutasoknak, mint azok többségének, akik e sorokat olvassák.
A múlt hét csütörtöki vihar (vagyis a 2019. június végi) nagy károkat okozott az uborkában. A hét végén Viki és férje, a szintén terepmunkás Peti körbejárták az ügyfeleket, hogy felmérjék a károkat. Tartós kár, úgy tűnik, nem keletkezett, de bizony, néhány helyen még napokkal később is sokkoló látvány fogadta Vikiéket.
A Kiutas termelők a következőket mesélték:
D. Roland:
„Láttuk, hogy nagy szél kerekedik. Szaladtunk ki, hogy bezárjuk a fóliasátrat. Megfogtam az ajtaját, de akkor már késő volt. A szél, mint az orkán, kitépte a kezemből az ajtót, és vitte. Nem tudtam, mi lesz. Aztán a hátamon kettétört egy léc. Akkor már tudtam, hogy ez nem tréfa. A fákat tövestől csavarta ki. Végigfutott az agyamon, hogy mindenhol áll a víz, leszakad a villanydrót, és nekem annyi. Ott halok meg, ha megüt az áram. Volt olyan perc, hogy halálfélelmem volt.”
Napokig áram nélkül voltak ők is, és a környéken mindenki. Az emberek özönlöttek a közeli városokba, hogy aggregátort szerezzenek. Hűtőládák olvadtak le, és irdatlan élelmiszerkészlet semmisült meg. A biztosító fizet – de csak annak, aki ebben a pokoli szegénységben tud biztosítást fizetni.
B.Zsuzsa:
„Csak annyit láttunk, hogy hirtelen beborul az ég, és lezúdul az eső. Jég is esett, jócskán. Én le sem mertem menni az uborkához. Aztán csak felhúztuk a gumicsizmát, mert iszaposra ázott a talaj, és lementünk. Sok helyen tiszta luk lett az uborka helye, úgy kidöntötte a szél a karókat. Na, ekkor már megijedtünk. Kicsit arrébb a szilvafát is kicsavarta, rá az uborkára. Szóltam gyorsan a fiúknak, hogy hozzák a Stihlt, és takarítsák el gyorsan.”
Zsuzsáék azóta túl vannak a károk enyhítésén, adtak már le uborkát, egyenesbe fognak jönni. Viki azt mondja, vihar idején a terepmunkások csak aggódva lesik a telefont, vajon melyik ügyfél fog telefonálni, hogy baj van. Figyelik az interneten a radarképeket, legalább annyival tudjanak segíteni, hogy a szükséges permetezés meglegyen a vihar előtt. És ez így megy minden évben. „Reménykedünk, hogy legalább az ég kegyes lesz a termelőinkhez, ha már a sors mostoha volt hozzájuk.”