NYÍRPILISI EMBERÜNK

Nyírpilis egy 7-800 fős község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Mátészalka és Nyírbátor között. Nagy a szegénység arrafele, nehéz kimozdítani az ott élőket az úgynevezett tanult tehetetlenségből. Vagyis nehéz rábírni őket, hogy a sok-sok, akár generációkon át jellemző gátló tényezők ellenére megpróbáljanak saját maguk urai lenni az életüknek. A község elhagyatottságára jellemző, hogy a gyönyörűen felújított általános iskolába lasszóval kell fogni a tanárokat: a 2018-19-es tanévet alig tudták elindítani.

Itt él Turgyán Rudolf agrármérnök, a Kiútprogram nyírpilisi felvásárlója. Amellett, hogy maga is uborkázik, ő veszi át a másik négy helyi termelőtől az uborkát, és tőle kapják meg az árát. Az építész végzettséggel is rendelkező szakember szülőfaluját, ezt a szegény keleti kis falut választotta lakhelyéül felnőtt korára is, tanulmányai után visszaköltözött, és itt él két kisgyerekével és feleségével. Főként a családi gazdaságot viszi édesapjával együtt, meg ami munka még akad, azt megragadja. Irigylésre méltó higgadtsága, nyugalma az alábbi néhány perces felvételen is átsüt.