Gyuri a harmadik szezonját kezdi velünk az idén. A Bodrogközben él, egy olyan falu szélén, ahol a helyiek legfeljebb a kocsmába tudnak beülni, mert más nincs a környéken. Gyuri raktárosként dolgozik egy megváltozott munkaképességűeket alkalmazó cégnél. A fizetése, valamint a használatra képtelen fél keze után felvehető járadék együtt alig valamivel több, mint amit közmunkával egy egyedül élő kereshet. Gyuri minden tőle telhetőt megtesz, hogy előrébb jusson, ezért uborkázik. Van segítsége is, mert a megözvegyült szomszédasszonyával együtt küzdenek, hogy a víz felszínén tudjanak maradni abban az eldugott falucskában. Teljesítményük igen dicséretes: tavaly 3 kézzel bőven hozták a Kiutas átlagtermést, noha nincs olyan ügyfelünk, ahol valaki ne segítene be, tehát ne minimum 4 kéz dolgozna az uborkásban. Gyuriék ketten egy szezonban megtermeltek és leszedtek legalább 2,5 tonna uborkát! Mérgelődik is Gyuri, mikor azt hallja, hogy valaki nem vállalja ezt a munkát, mert sok neki. „Nem értem az embereket. Itt vagyok én, nyomorék vagyok, de mégis akarok. Lehet, hogy amit csinálok, nem a csúcs, de akkor is valami. Lusták már az emberek, nem akarnak dolgozni. Én némelyiknél még a fél kezemmel is jobb vagyok… kétszer…” (Gyuri a kép bal oldalán áll, épp Kosztyi Péter terepmunkással készítik elő az idei palántázást.)