CIPŐM SE VOLT, HOGY ISKOLÁBA EL TUDJAK MENNI

 

Lakatos Johanna már 7 éve dolgozik velünk férjével, Bozsányi Lászlóval. Johanna a Kiútprogram 10. évfordulójára rendezett konferencián azt mondta, hogy a legfontosabb, amit a programtól kaptak, hogy megismertek egy másik Magyarországot, ahol vannak lehetőségeik. Ő nagy nélkülözésben és bántalmazásoktól sem kímélve nőtt fel, 15 évesen férjhez kellett mennie, és csak, amikor a férjével együtt focizó Volkan Roland, a Kiútprogram terepmunkása megmutatta, hogy miként tudnak az uborkázás révén előrébb jutni, akkor tudott olyan életet elképzelni, ahol a két gyerek, a nagyszülők, és ők maguk ne egy víz és villany nélküli vályogház padlóján aludjanak összesen két szobában. 1600 méteren kezdték az uborkázást, hamar vettek egy komfortos házat, és az idén 10 ezer méteren művelik az uborkát egy helyi (egyébként nem cigány) férfival közös vállalkozásban. Ma már ők adnak munkát másoknak. Johanna olyan pontosan és meghatóan beszélt a Kiútprogram konferenciáján, hogy a jól fűtött lakásokban élő középosztálybeli résztvevők egyikének-másikának könnybe lábadt a szeme. Érdemes megnézni őt.

 

Johanna férjét, Lacit, többször bemutattuk már. Itt megírtuk, hogy honnan indult, a Kiútprogramról szóló filmben is őt szólította meg a Roma Sajtóközpont, a konferenciára készült kiadványunkban pedig született menedzsernek tituláltuk őt. Ezt írtuk róla:

“Bozsányi László 2012-ben kezdett el uborkázni Szatmárcsekén, egy olyan ház melletti földterületen, amin épp, hogy volt ajtó-ablak, a földre terített pokrócon aludtak öten. 80 négyzetméteren 9-en laktak, „természetesen” a romatelepen, több generáció együtt. Laci, vagy ahogy minden ismerőse hívja, Béka nagyon sokat dolgozik, évek óta egyre több területen termeszt uborkát, és az ország északkeleti csücskében fekvő falujában ő a felvásárló is. Két év uborkázás után sikerült a romatelepről beljebb költöznie: a munkájából félrerakosgatott pénzből vett egy házat a faluban, víz és villany is van benne. Az elmúlt években az uborkaszezonon kívüli hónapokban Budapesten dolgozott, az építőiparban. Ő és társai kétkezi munkájának köszönhetjük többek között a csillaghegyi strand felújítását.

Ha jobb helyre születik, Béka ma valószínűleg sikeres vállalkozó. Nagyon tudja motiválni és megtartani az embereket, hiteles, megbecsült vezetőként tekint rá a környezete. Tavaly júliustól 5 hónapon át a tarpai lekvárfőző üzemben dolgozott műszakvezetőként. Minden napra 4 embert kellett vinnie dolgozni, és 12 órán át mosni, válogatni és főzni a szilvát. Béka felelt az üzemszerű működésért, a minőségért és az emberekért. Hetente 2000 üveget gyártottak a híres tarpai szilvalekvárból, ez pedig nemcsak sok munkával járt, de azzal is, hogy gyakran 60-70 fok melegben kellett állniuk. Volt hét, hogy 1000 üveggel több lekvárt főztek, mert több alapanyag jött be, akkor fejenként kaptak 700 (!) forint jutalmat. Nem egy napra, hanem az egész hétre. Ha szombaton is menniük kellett dolgozni, akkor viszont mindenki dupla pénzt kapott. Béka azt mondja, ez a munka sokkal keményebb, és kevésbé éri meg, mint az építkezés. De ha már elvállalta, végigcsinálta, és legalább a családtagjainak is tudott munkát szerezni. Édesanyja is járt a tarpai üzembe, ő mesélte, hogy ott a 12 órás műszak alatt egyszer lehet enni. Amikor hazaértek, nekiállhatott főzni a családra. A napidíj még Béka esetében is bőven alatta volt a 10 ezer forintnak, pedig ő volt a műszakvezető. Amíg Béka lekvárt főzött, addig az uborkát a felesége, Johanna művelte. Szép termést hozott össze.

Az idén Béka még egy nagyot lépett: Komárral, a volt boltossal (aki nem cigány ember) közösen vállaltak tízezer folyóméter uborkát, Komár földjén. Ekkora területet már nem lehet önerőből megművelni, 15-20 falubeli családnak adnak munkát. A Kiútprogram adja hozzá a hitelt, a szaktudást és a mentorálást. Béka azt reméli, hogy annyi nyeresége lesz, ami az egész éves jövedelmét biztosítja, és nem kell télen a családot odahagyva Budapestre mennie dolgozni. Abban biztosak vagyunk, hogy Béka télen sem fogja tétlenül tölteni a napokat.”